2010. január 21., csütörtök

Sárgaborsófőzelék sült hagymával

Mindig is utáltam a közétkeztetési sárgaborsófőzeléket. Igyekszem megküzdeni a félelmeimmel és átlépni a határaimat, a magas helyekre is mindig felmászok, pedig előre tudom, hogy rettegni fogok. Vettem tehát régebben egy zsák sárgaborsót, ma pedig elérkezett az idő, hogy alkossak belőle valamit. Internetes kutatásaim során megtudtam, hogy a közhiedelemmel ellentétben a sárgaborsó nem az érett zöldborsó, hanem egy másik növény, és hogy egyesek felesborsónak hívják. A recept kitalálásaban segített Google barátom és a PP fórum, ott tudtam meg, hogy sült hagymával szokás enni. Fura, a menzán inkább fasírtot adtak hozzá. Igazából mindig az állaga miatt undorodtam tőle annakidején, ezért nem szerettem régen a banánt (!) sem. Találtam egy csípős verzióról receptet, leginkább ezt használtam.

Sárgaborsófőzelék sült hagymával

Dobozban van, meg nem is néz ki jól, de finom


Hozzávalók
fél zacskó sárgaborsó
1 erőleves kocka
1 nagy vöröshagyma
1 nagy lilahagyma
pár gerezd fokhagyma
kevés citromlé
olaj
fűszerek (só, bors, babérlevél, erős pista, vegeta, szójaszósz, flekken fűszerkeverék, ...)

Idő: A Skints Live.Breathe.Build.Believe albumának első 6-8 száma alatt elkészül vele az ember, addigra lehet, hogy meg is unja(*). A Sonic Boom Six kiadójának új üdvöskéje, jóféle angol reggae-punk.

A sárgaborsót reggeltől estig áztattam, majd fél vöröshagymát kockázva olajon megpirítottam (+só). Ráöntöttem a sárgaborsót lével, beledobtam az erőleves kockát (a dobozon írt összetevők szerint vegan), a felaprított fokhagymát és nagyon kevés citromlét (a recept írta, valószínűleg nem kell bele), pár babérlevelet. Folyamatos keverés és vízpótlás mellett főztem kb. 20 percig, minden recept írta, hogy vigyázni kell, hogy oda ne égjen, szóval nem ültem le facebookozni, amig főtt. A végén kihalásztam a babérleveleket, szórtam bele borsot, öntöttem kevés szójaszószt, és kevertem bele egy kiskanál erős pistát. Nem főztem teljesen szét, így egész darabos lett, nem emlékeztet az iskolai undormányra és ízre is meglepően jó, csak nagyon sós lett (leveskocka+szójaszósz+extra só!).

A lilahagymát és a maradék fél vöröshagymát vastag félkarikákra vágtam és olajon lefedve pároltam. Fűszernek vegetát és flekken fűszerkeveréket (mustáros cucc) szórtam rá, igyekeztem nem szétégetni. Elég jó lett!


(*) hiba lenne, mert az utolsó szám a lemez legjobbja!

5 megjegyzés:

  1. Frankó cuccokat raksz össze! Hogy van erre energiád? :-D

    VálaszTörlés
  2. meg ennel is egyszerübb, ha a sargborsot megfözöd, aztan a vegen egy masik, kicsi edenyben keves olajat forrositasz, beledobsz annyi chilit, amenyit birsz, es ezt gyorsan a kesz fözelekbe öntöd, majd meg gyorsabban rateszed a fedöt, mert robban. viszont utan rögtön kesz..

    VálaszTörlés
  3. De a sárgaborsó az a zöldborsó érett és szárított változata!

    VálaszTörlés