2013. február 6., szerda

Zöldséges édesburgonyalepény


Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innen loptam.
Zöldséges édesburgonyalepény

Hozzávalók:
1 nagy édesburgonya
tetszőleges maradék zöldségek
1 hagyma
só, vegeta vagy egyéb fűszerek
olaj
liszt, burgonyaliszt

Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFA remekművet!

Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétfõ. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpenyõbe kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!



2012. november 19., hétfő

Fjällräven Polar

Lesz jövőre egy ilyen túra, a sarkkörön túl:

Fjällräven Polar Trailer 2013 from Fjällräven on Vimeo.

Ahhoz hogy bekerüljünk, minél több szavazatra van szükségünk. Nézd meg a videónkat és szavazz ránk, hogy a magyar színeket képviselhessük! Csak egy facebook account kell hozzá és két perc. (Van, hogy többször kell a VOTE gombra nyomni a sikeres szavazathoz!)
Az oldalunk: http://tinyurl.com/a48vuqw

Köszönjük!

2012. augusztus 6., hétfő

Mángold

Ez most nem egy rendes post, csak a mángoldot akarom dicsérni. Vettem egy köteggel a bevándorlók boltjában és kb. égész hétvégén ezt ettük. Egészséges, finom, stb., érdemes Google segítségével utánaolvasni. Nálunk ez meg ez lett belőle (levél és szár külön használható), egyik se vegan de simán veganosíthatók. Ha már itt alig jelenik meg recept, olvassátok a Mindennapi ételeink blogot, mert király!

2012. május 26., szombat

Arañitas, avagy röszti banánból


Arañitas, avagy röszti banánból

A bevándorlók boltjában vettem két szép főzőbanánt, bár még nem tudtam, mit kezdek velük. Magyar receptet szinte egyáltalán nem találtam sütőbanán kulcsszóval, szóval a nemzetközi platano és plantain szavakra kerestem. Mint most kiderült, főzőbanán a neve, nem sütőbanán, így már van pár találat. Kis keresés után az arañitas mellett döntöttünk, ez lényegében azonos a magyar rösztivel, csak nem krumpliból van. Pókocskákat jelent a neve, mert kilógnak a lábai sütés után.

Arañitas

Hozzávalók:
két szép zöld főzőbanán, avagy platano
6-8 gerezd fokhagyma
só, bors
olaj

Idő: szánjunk rá egy órát, hallgassuk meg a Fake Shakes demót főzés közben

Az elkészítés pontosan követhető ezen a szájbarágós videón, de én is leírom. A pucolás eltér a megszokottól, a banánok két végét levágtuk, majd az éleinél végig bevágtuk őket. Így leszedhető a vastag héj. Az egészet lereszeltük, majd 10 percre jó sós vízbe áztattuk. Áztatás után leszűrtük és minden vizet kinyomtunk belőle, papírtörlő használata ajánlott. Az eredményt összekevertük préselt fokhagymával, sóval, borssal, majd lapos kis pókokat készítettünk. Olajban megsütöttük, majd mártogatós csípős szósszal (paradicsom, szójaszósz, csípős szósz, só, cukor) megettük.

2012. április 1., vasárnap

Kamu kínai csípős leves

A net tele van kínai csípős leves receptekkel, mindegyikben tök más összetevők vannak. Ez most a saját verziónk, annyi csalás mindenképp van benne, hogy keményítő helyett kevés krumplit raktunk bele, ráadásul az íze se olyan, mint egy igazi kínai levesnek, de finom. Akinek van bátorsága, próbálja ki!


Hozzávalók (tetszés szerint módosítható):
egy fej hagyma
kevés olaj
néhany gerezd fokhagyma
tetszés szerint erőspaprika
kb. egy deci szójaszósz
egy-két krumpli
néhány sárgarépa
kevés káposztalevél
egy konzerv bambuszrügy
egy csomag cukorborsó héjában
egy póréhagyma
kevés gyömbér
két leveskocka
kevés ecet (nekünk balzsamecet volt csak)
egy csomag üvegtészta

A receptek az elkészítésben is eltérnek, sokszor egy leves alappal kezdenek és abba szórják a zöldséget, mi inkább olajon pároltunk szokás szerint. Forró olajba dobtuk a kockázott hagymát, majd a paszírozott fokhagymát is hozzáadtuk. Nem sóztunk mert a további összetevők sósak lesznek. A répát apró csíkokra vágva adtuk hozzá, majd karikázott póréhagymát, nagyon kicsire kockázott krumplit keményítő helyett, csíkokra vágott káposztaleveleket, a bambuszt és a kis héjas borsókat. Ez utóbbi nem biztos, hogy illik a képbe, de nem rossz. Beletörtünk egy kicsi de erős szárított paprikát, reszeltünk bele kevés gyömbért és felöntöttuk az egészet hideg vízzel. Mehet bele két leveskocka, szójaszósz, ecet, aztán főjön, ameddig akarjuk. Figyeltünk rá, hogy a zöldségek ne főjenek szét teljesen, legyen inkább ropogós minden. Az üvetésztát külön forró vízben áztattuk 10 percet, majd a leveshez adtuk. Egész ehető az eredmény de nem biztos, hogy mindenkinek tetszene.

2012. február 5., vasárnap

A Quorn

Oké, tudom, hogy a quorn nem vegan, ráadásul Magyarországon nem nagyon lehet beszerezni, mégis kénytelen vagyok egy postot rászánni.


Svédországban szinte minden közért fagyasztott részlegében találni pár fajtát, a honlapja szerint elég sok féle létezik a csirkétől a hamburgerhúsig. Angolok találták ki, valamiféle gombából állítják elő de van benne tojás és tejtermék is az internetes források szerint. Olyat is írnak, hogy mostanában vezetnek be vegan verziót is, de olyat még nem láttam.

Ezek után nem is lenne túl érdekes, de egyetlen nagy előnye van azon vegetáriánusok számára, akik elvi okokbol hanyagolják az állatból készült kajákat: a quorn íze nagyon durván hasonlít a húsra. Már amennyire emlékszem 7 év távlatából. Régebben ettem csirke utánzatot, az is nagyon jó volt, ma a hamburgerhúst teszteltem és ízre nagyon király. Azt hiszem, 30 korona (kb. 1000 Ft) körül volt a négy fagyasztott hús, ami korrekt a svéd árakat figyelembe véve.

Így néz ki sütés előtt (nem zöld, csak a telefonos fényképezőgép zöldít):


Így pedig sütés után padlizsános magos bulgurral:


Még szerencse, hogy nem vagyok vegan, így kipróbálhatom más termékeiket is. A neten egyébként vegan opcióként a Fry’s termékeket írták, próbálok majd ilyet is szerezni.

2011. december 22., csütörtök

Vegan kakaós mangós piskóta

Volt itthon egy csomag egy éve lejárt cukrozott mangó, kellett már kezdeni vele valamit. Google a vegan piskóta szavakra kidobott pár receptet, ezt és ezt használtam kicsit kombinálva, nekem nagyon bejött az eredény!


Hozzávalók:
25 dkg liszt (én fehér és teljes kiőrlésű rozsliszt keverékét használtam)
2,5 dl szójatej
10 dkg barnacukor (én nádcukrot használtam, valszeg ha nem barna, az se gáz)
pár löttyintésnyi citromlé
egy pakk vaníliás cukor
egy pakk sütőpor
egy kanál szódabikarbóna
kb. 1 dl olaj (ezt is csak löttyintettem szóval fene tudja, mennyi)
darabolt szárított gyümölcs (esetünkben mangó, ez persze elhagyható)
jó sok kakaópor (addig szórtam, amíg szép csokis színe nem lett)

Idő: max. 3/4 óra, szóval hallgassük meg Toh Kay (Tomas Kalnoky) akusztikus Streetlight Manifesto számait!

A szójatejbe szórtam a cukrokat, beleöntöttem a citromlét, az olajat, kavargattam, majd egy másik tálban összekavartam a liszteket, a sütőport, szódabikarbónát, kakaóport. A lés cuccba belekavartam a poros cuccot, kavargattam, majd a végén a szárított gyümölcsöt is beleszórtam. A masszát sütőpapírral bélelt kis tepsibe dobtam, majd kb. 20 percig 180 fokon sütöttem. Érdemes késsel/tűvel nézni, hogy átsült-e már. A kész piskótát lehet enni magában vagy esetleg lekvárral megkenni a közepét. Ügyesebbek tortát is csinálhatnak belőle.