2010. február 17., szerda

Zöldbabfőzelék sült hurkával

Holnap este a legendás KA!booking féle vegangulyás elkészítésével leszek elfoglalva, szóval részben már ma elkészült a pénteki ebéd. (Holnap székelykáposzta lesz.) A múltkori nem túl sikeres borsófőzelék próba után most zöldbabfőzeléket készítettem, ami fogalmam nincs, milyen lett, mert még nem kóstoltam. :) Mindenesetre egész jól néz ki. Hurkát sütök hozzá pecsenyezsíron, de ezt majd inkább frissen, szóval egyelőre csak csomagolva tekinthetők meg ezen csodás vegan találmányok. A zsírból már ettem, remek kenyérre kenve is.


Zöldbabfőzelék sült hurkával


Hozzávalók:
1 kis zacskó mirelit zöldbab
1 kanál liszt
fél fej hagyma
kevés fokhagyma
olaj
fűszerek (só, bors, paprika, majoranna)

Idő: max fél óra alatt kész a cucc, Benedek ajánlásával (aki egy hétig nem evett húst!) hallgassuk meg közben a The Ergs! Upstairs/Downstairs című lemezét! Nekem tisztára a Descendents ugrik be róla.

Kicsit más taktikát próbáltam most, olajon megpároltam a kis kockára vágott hagymát (sóztam is persze), majd tűzről lehúzva szórtam bele kevés paprikát (csak a színe miatt), majd rádobtam a már kiengedett babot. A mirelit verziót csak 10 percig kell főzni, szóval kevés vizet dobtam alá, szórtam bele egy kis borsot, majorannát, és most ugrik be, hogy a fokhagymát tökre kifelejtettem…Amíg ez főtt, kis csöbörben egy kanál lisztet olajjal kevertem össze, majd kevés vízzel higítottam, amennyire tudtam, csomómentesre. Ezt idővel beleöntöttem a főzelékbe, elkevertem, aztán holnap meglátjuk, mi lett belőle. A feltétet is majd megsütöm este, kiváncsi vagyok, mit tud ez a hurka így.

8 megjegyzés:

  1. A vegetárius pecsenyezsír se rossz. Nem értem miért nem lehet ezeknek új nevet találni.
    A hurkáról gondolom mindenkinek a húsos cucc jut eszébe. Definiálja már valaki a hurkát, mert elbizonytalanodtam:)
    http://www.youtube.com/watch?v=GAvU1fmTJ3c pff :D

    VálaszTörlés
  2. Hat a hurka az hurka, sztem tokmindegy, hogy hivod, ha jo ize van. En nagyon szeret(t)em a hurkat, szoval remelem ez emlekeztet majd az igazira.

    http://www.chew.hu/hurka.html
    http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1445.html
    http://disznotor.blog.hu/

    VálaszTörlés
  3. köszi a linkeket
    én inkább sült "kóbász" párti voltam

    VálaszTörlés
  4. Én már olyan sok mindent főztem és készítettem innen. De mindig csendben voltam. Most szeretném ezt meg köszöni neked és Kellemes ünnepeket kívánni.
    Szia
    Kati

    VálaszTörlés