2010. február 23., kedd

Szejtán házilag

Ilyen se volt még, tegnap 4 főre főztem vacsorát. Meló után nem volt sok időm, szóval valami már kipróbáltat akartam csinálni, de mégis valami újdonságot belevéve, hogy posztolhassam ide. :) Szóval a már leírt gombás cuccot csináltam meg, de a szejtánt én gyártottam hozzá. A szejtán házi előállításához búzasikér nevű por kell, fűszerek, meg víz. Max fél óra alatt kész van, a neten több bejegyzés taglalja a műveletet, meg a por zsákjára is rá van írva, én mindenesetre ezt a leírást javaslom. Minden úgy történt, ahogy az le van írva, meg is lett a szejtán, de nem lett tökéletes. Amiket tanultam belőle: érdemes már a port fűszerezni. Beleöntöttem a kevés vizet, pillanatok alatt összeállt, ekkor jutott eszembe, hogy nem fűszereztem. Szóval maradt a főzőlébe öntött mindenféle cucc, ami már nem sokat ért. Továbbá az eredmény szerintem elég rágós lett. Erre két megoldási ötletem van, az egyik, hogy sokkal kisebb kockákra kell vágni a végén, a másik, hogy valami további adalékot kéne hozzáadni, talán a sima búzaliszt jót tenne, legközelebb kipróbálom. Ja és hogy miért érdemes házilag gyártani a szejtánt? Mert sokkal olcsóbb és úgy fűszerezed, ahogy akarod. Egy kis zsák porból 4-en simán megkajáltunk és még maradt is egy adaggal. Szóval hajrá, főzzön mindenki otthon szejtánt!

Hopp, a kommentek között találtam ezt, legközelebb kipróbálom:
“Szejtán készítésénél a "gumis" állagot elkerülendő sütőport kell keverni a sikérporhoz.” – ha jol látom, a sütőporban semmilyen állati eredetű anyag nincs...

4 megjegyzés:

  1. Lasd a linkelt blogon, ugyanugy nezett ki, vagy a gombas cikkben, a vegeredmeny meg ugy nezett ki.

    VálaszTörlés
  2. Szia!Próbáld ki a sörélesztőpelyhet.Én az 500 gr-os sikérhez kb. 2 dl-t szoktam tenni.És a második főzés minimum 30-40 percig tartson.Így nekem nem lett gumis.Sok sikert!
    Frutti

    VálaszTörlés
  3. Koszi a tippet, azota a sutoporos megoldas elegge bevalt:
    http://punkinthekitchen.blogspot.com/2010/03/borsos-borsos-tokany.html

    A sorelesztopehelybol sajtot probaltam csinalni a multkor es egesz jo lett, de majd szejtanba is kiprobalom.

    VálaszTörlés