2012. február 5., vasárnap

A Quorn

Oké, tudom, hogy a quorn nem vegan, ráadásul Magyarországon nem nagyon lehet beszerezni, mégis kénytelen vagyok egy postot rászánni.


Svédországban szinte minden közért fagyasztott részlegében találni pár fajtát, a honlapja szerint elég sok féle létezik a csirkétől a hamburgerhúsig. Angolok találták ki, valamiféle gombából állítják elő de van benne tojás és tejtermék is az internetes források szerint. Olyat is írnak, hogy mostanában vezetnek be vegan verziót is, de olyat még nem láttam.

Ezek után nem is lenne túl érdekes, de egyetlen nagy előnye van azon vegetáriánusok számára, akik elvi okokbol hanyagolják az állatból készült kajákat: a quorn íze nagyon durván hasonlít a húsra. Már amennyire emlékszem 7 év távlatából. Régebben ettem csirke utánzatot, az is nagyon jó volt, ma a hamburgerhúst teszteltem és ízre nagyon király. Azt hiszem, 30 korona (kb. 1000 Ft) körül volt a négy fagyasztott hús, ami korrekt a svéd árakat figyelembe véve.

Így néz ki sütés előtt (nem zöld, csak a telefonos fényképezőgép zöldít):


Így pedig sütés után padlizsános magos bulgurral:


Még szerencse, hogy nem vagyok vegan, így kipróbálhatom más termékeiket is. A neten egyébként vegan opcióként a Fry’s termékeket írták, próbálok majd ilyet is szerezni.

6 megjegyzés:

  1. Istenien jók a Quorn cuccok, és az íze valóban annyira hasonló, hogy amikor megetettem a húsevő koleganőmet a főztömmel meg volt róla győződve hogy rátértem a húsevésre. Abban a percben elgondolkodtam vajon a vega kaja van hússal felturbózva, vagy a hús vegakajával :-D
    A Fry's még szuperebb de sokkal drágább is. Viszont nekik van hot-dog virslijük -ami más cégnek nincs. Sajnos igen borosos 6,80 euro egy 8db-os csomag, de a világ legszuperebb vega virslije:-)

    VálaszTörlés
  2. Itt a svedeknel vannak helyi sved huspotlo cuccok is, majd azokat is kiprobaljuk. Eleg nagy a valasztek. Fry's-t meg nem lattam.

    VálaszTörlés
  3. Koszonom a tippet, vannak sved ismeroseim, hozattatok majd. Mi most a szlovak Goody-foody-tfedeztuk fel, nagyon jo :-) Magyarorszagon kaphato es vegan :-) Ablogomon irok rola: www.magdireceptek.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, mennyire szallithato a Quorn mert altalaban fagyasztva van. De egy rovidebb utat biztos kibir, ajanlom. Koszi, megnezem az oldalad.

    VálaszTörlés
  5. Itt angoloknal rengeteg van, tenyleg nem rossz, megkonnyebiti a hetkoznapokat amikor epp nincs annyi idod hogy mindent magadnak keszits el. Visrliben (es mar vegas termekben is) nekem eddig a Tivall termekek jottek be. Ez egy Izraeli ceg, a legfinomabb virsli amit csak ugy siman is meg tudsz enni, mint amikor gyerekek voltunk es fozes-sutes nelkul siman begyurtunk egy virslit dugiba. nah, ez ugyan olyan fincsi. Nekem a tobbi csak fozes-sutessel jo, "nyersen" mar nem igazan....
    https://www.google.co.uk/search?q=tivall+frankfurters&espv=2&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=bDDNU9-XM_Ke7Ab2roBo&ved=0CAYQ_AUoAQ&biw=1164&bih=817#imgdii=_

    VálaszTörlés
  6. Ja ez van a svedeknel is csak Hälsans Kök néven, jo cucc.

    VálaszTörlés