Vendégblogger – Tofu fasírt

A mai cikket Viktor küldte be:

Az igazi férfi nem tányérról eszik. Az igazi férfi csontról eszi le a húst, miközben egy kitámasztott Yamaha motoron ül egy minimum negyedik emelet feletti panellakásban, miközben azt bámulja, hogy minimum két szexi pipi a nagyszobája egyik bőr kanapéján egymással smárol. Sajnos én nem vagyok igazi férfi, és a barátaim nagy része sem az. Ezért nem csak, hogy nem ezen a módon étkeznek, de még húst sem esznek és csontot sem fogtak évek óta. Nagyanyám szerint isten azért teremtette az állatokat, hogy mi megegyük őket, amelyiket meg nem mi esszük meg, az egye meg a rossz embereket. De a világ szerencsére még nem az a hely ahol egy 91 éves, bigott néninek van igaza. Ezért tényleg sokkal jobb ízűen lehet vegetáriánus ételeket enni, mert megvan az a jó érzés bennünk táplálkozás közben, hogy semmi sem halt meg csupán azért, hogy mi jól lakjunk. Legfeljebb a szója ültetvényen melózó parasztokkal bánnak rosszul, és a tofu csomagoló gyárban a műszakvezető lehet csapkodja a csomagoló hölgyek seggét. De ez belefér még, nem? Szóval itt van a tofu fasírtom.

Fasírtot azért jó csinálni, mert általában egy jó ételbe maximum 3-4 íz kell, a fasírtba viszont minden szart bele lehet hajigálni és attól csak jobb lesz. Így a fűszerek és egyéb alapanyagok tetszés szerint variálhatók. Nagyjából olyan, mint a punk. Ha kerek alakú, és olajban sült akkor még jól vagyunk, tök mindegy mi is van benne a közepében.


Dolgok az enyémben:
Egy kocka tofu (ez speciel metélő hagymás volt, de persze ez semmit sem jelent, ugyan úgy nincs alapból íze)
2 fej hagyma
1 fej fokhagyma
Só, bors, koriander por, cayenne por, fahéj, kömény
Egy csokor petrezselyem
Mazsola
Parmezán
Kenyér
3 tojás
Kenyérmorzsa

Elkészítési idő: olyan egy óra, de ez csalóka, mert a hétvégén szétbasztam magam, és lendületből sikerült egy beton dombon bukfenceznem, így nagyjából csak egy jó kézzel tovább tartott megcsinálni. Meg a koncentrációs készségem se valami erős, ha amúgy senki sem sürget. Így néha eltűnök tíz percre a konyhából és valami teljesen mással foglalkozom. Mint például a kapitalista rendszert döntögetem. Például.

Amit hallgattam közben:
Előkészítés: Comet Gain - Howl Of The Lonely Crowd
Sütés: (Young) Pioneers - First Virginia Volunteers
Plow United – Narcolepsey

Kezdésnek felkockáztam a tofut és elkezdtem szétnyomogatni, olyan darált hús állagúra. Közben azon morfondíroztam, hogy kár, hogy nincs a háznál valami retardált kisgyerek, aki ezt szívesebben megtenné helyettem. Valahogy úgy ahogy anyám tartott engem ilyen bio-robot gépnek amíg még kicsike voltam. Valahol azért szomorú, hogy majdnem minden, ami kisgyerekkoromban a legjobb szórakozás volt a világon, mint dolgokat nyomogatni, vagy bevásárló kocsit tolni egy hipermarketben, kapucsengőzni, anyám helyett ikszelni a szavazó lapon, országgyűlési választásokkor, mára már csak szörnyű teher lett. Azért egy idő után egész belejöttem. Nácik fejét képzeltem, az árjásan fehér kockák helyébe.
Eközben a kenyér már vízben ázott. Vannak, akik levágják a héjját, ennek a kenyérnek nem volt olyan vastag, hogy zavarna, és vannak, akik tejben áztatják víz helyett, de ha már tojást használok, akkor elég az állatfarm egy szereplőjét basztatni csak. Tofu után kockázom a hagymát, több-kevesebb sikerrel. Tippem a sírás ellen, hogy ne legyünk kibaszott picsák, akik mindentől besírnak. Képzeljük magunkat a yamahára vagy inkább üvöltsünk közben. Aztán leforgácsolom a sajtot, jönnek a fűszerek (só, bors, cayenne, fahéj, koriander, kömény) a fokhagymát borotvapenge és szabad egy óra híján egy bárddal aprítom, a mazsolát durvára vágom – igen fúj mazsola a fasírtban, abba bele se gondoljunk, hogy tofuból készül az egész -. A petrezselymet pedig, tudom is én, jó apróra. Kenyeret vízből kivéve kinyomkodom. Ezt érdemes jó alaposan megtenni, mert többek között, ha túl sok víz marad benne, ami aztán a forró olajba kerül, elkezd az egész pattogni, amit szar takarítani, vagy jegelni a bőrünket, ha ránk is jut a fröcsögésből. A kenyeret apróra széttépkedem, hogy egy fasírtnak se legyen a közepén egy fél kilós gombóc. Amikor megvagyok ezzel az egésszel, homogénre keverem az alapanyagokat, nagyanyám hagyományait követve a két puszta kezemmel. Eközben jövök rá, hogy kevés a kötő anyag és az előzetesen betervezett kettő tojás mellé kell egy harmadik áldozat is. Bele ütöm, sajnos nem egy kézzel, mint ahogy megboldogult Darby Crash csinálta, és ragad is már minden. Miután úgy tűnik, minden elrendeződött igazságosan, kicsit hagyom állni. Bár fogalmam sincs, hogy ez kell e neki, de érezze a törődést. Mert ha ez az egész nem a szeretetről szólna, akkor ehetnék protein port is, vízben oldva vitaminokkal. Utána bő olajat hevítek, aminek a lángját felforrósodás után visszaveszem alacsonyra. Közben egy tányérra kiöntök kenyérmorzsát, azaz prézlit, és a meggyurmázott gombócokat belehempergetem. Amíg forr az olaj csinálok, négyet ötöt, és bele is teszek egy teszt darabot. Persze ha igazi férfi lennék beleköpnék az olajba, hogy sistereg e, de ez basszus kibaszott undorító lenne. És az ülve pisiléstől még mindig távol vagyok így is. Amikor beleteszem a fasírtokat a forró olajba, egy kanállal merek az olajból és a szabadban lévő felüket locsolgatom vele. Ha nagyon ráérünk ezt folyamatosan csinálhatjuk. Hogy gyorsabban süljenek, és ne egy totálisan nyers oldalt fordítsak bele majd a forró olajba. Ettől nem is nyílnak szét annyira, azért persze szétnyílnak és minden egyes kihullott hagyma darab, vagy kifolyó sajt a legjobb falat, amiről le kell mondanom. Vannak, akik csak barnulásig sütik olajban aztán a sütőbe teszik még húsz percre. Jó nekik. Nekem ez is elég, úgyis kibaszott tapló nyelvem van, mióta az orrom félévente deformálódik, és tényleg nem érzek már egyáltalán semmilyen szagot se. Hogy mennyi ideig kell sütni a fasírtokat? Hát fogalmam sincs. Amíg jó mély barna, de nem szenes lesz a külső, panírozott részük. Azért jó alacsony lángon sütni, mert így nem az van, hogy a külseje szénné ég belül meg még nyers minden. Bár a tofut nyersen is meg lehet enni, ezért olyan nagy baj így sem úgy sem lehet. Csak nem lesz olyan finom. A legjobb ha ki kiveszünk egyet, és kóstolgatjuk. Persze nem árt, ha a gombócok nagyjából ugyan akkorák, így egyenletesen is sülnek meg. Én szeretem a nagyobbakat, mert akkor biztos jut minden ízből, bele a számba. Amint készen vannak, papír szalvétára teszem őket, hogy a plusz olaj lecsöpögjön róluk, várok egy kicsit, hogy kihűljenek aztán mindenféle formában nekik esek. Mehet szendvicsbe, vagy bármilyen körettel. Csak önmagában, öntetekkel, krémekkel. Dobálhatjuk velük a járókelő yuppikat, rendőröket. Adhatunk belőle a barátainknak, vagy az ellenségeinknek, hogy rájöjjenek, ők is lehetnének végre egy kicsit jobb fejek másokkal. Meg tömhetjük a csajunkba, hogy olyan dagadt legyen, hogy rajtunk kívül senkinek se kelljen majd. Hű ez szexista volt? Na mindegy, ez egy recept, így a látens homoszexualitásommal remélem egyensúlyoztam.
Azért itt egy kép egy kis tojásos agyvelőről.